Az építőmesterség története
Kik is vagyunk mi építőmesterek, honnan jött ez a fogalom, kiket is illet meg az „építőmester” cím. Jogosan használjuk-e mai építőmesterek ezt a címet, vagy méltatlanok vagyunk-e rá?
Régóta foglalkoztatott a kérdés, többek kérdeztek rá, de eddig nem igazán volt energia a kérdés tisztázására.
Szerencsés tulajdonosaként dr. Szinnyei Katalin és Kiss Lajos: „ A magyar építőmesterek és Budapest öröksége” című könyvének, a sorok között megtaláltam a választ a kezdetekre.
Az építőmester fogalom kialakulása
A középkorban az építőszakma szakemberei céhekbe tömörültek. A céhek többféle célt szolgáltak, amely között a fontosabbak a céhekbe tömörültek érdekérvényesítése, képviselete, a szakmai tudás továbbadása, a megfelelő szakmai színvonal megtartása volt.
A céhek tagjainak lenni rangot jelentett, bejutás a maximalizált létszámok és a szigorú szabályok miatt komoly nehézséget okozott. Természetesen voltak céhen kívüliek is, de rangjuk, megbecsültségük csak a céhes mestereknek volt.
A kézműves céhekben mindenféle szakma képviseltette magát, természetesen a „csúcson” a kőműves mesterrel, majd az ácsok, kőfaragók és a többi szakma következett. Általánosságban elmondható, hogy a kőműves mesterek voltak az épületek tervezői is, mivel a különféle szakmák közül ő volt a legáltalánosabban képzett, ezért a tervezés mellett később a sokféle szakmát összefogó kivitelezések irányítását is ők kapták feladatul.
Az ilyen, általános építésvezetést is végző mestereket kezdték építő-mesternek hívni.
( Fontos tudni, ezt a címet használták, így nevezték őket, de nem ez volt a céhes titulusuk, végzettségük! Innen is származik, hogy a kor híres mestereit vegyesen építésznek, építőművésznek, építőmesternek is nevezik.)
Leghíresebb építőmestereink ezen mesterek közül kerültek ki: Ybl Miklós (Fővámház-Közgazdaságtudományi Egyetem, Operaház), Pollack Mihály (Nemzeti Múzeum, Ludovika), Hild József (esztergomi Bazilika, Szent István Bazilika, lakóházak), Hofrichter József (Kálvin téri templom, Károlyi palota, lakóházak), Schmahl Henrik ( Belvárosi Takarékpénztár, lakóházak) általában kőműves mesterből lettek építőmesterré.
A sokféle szakmai céhek az évszázadok során meg tudták őrizni lényegében változatlanul egységüket, rendszerüket, egészen a 19. század végéig.
A 18.-ik és 19.-ik század Magyarországon a főváros, Pest és Buda megerősödését hozta. Az eleddig két külön város egyre erősödött, iparosodott, bővült. Ennek nyomán egyre több és nagyobb épületet kellett építeni. A céhekbe tömörült mesterek egyre kevésbé bírták az építési versenyt a kialakuló nagy építő cégekkel, akik elsősorban építőanyag gyártókból és kereskedőkből alakultak ki. Ez vezetett a céhek 1872-ben történt végső megszűnéséhez.
A céhes világ megszűnése után az 1884. évi ipartörvény alapján megszerveződött ipartestületek hoztak alapvető változást.
A törvény betűje szerint hivatalos „építőmesterré”, csak a különféle előképzettségű, de építőmesteri vizsgát tett szakemberek válhattak.
A vizsga követelményeit a törvény alapján megalkotott végrehajtási rendeletekben szigorúan szabályozták és be is tartották. Vizsgabizottságokat Budapesten és Zágrábban szerveztek, általunk is ismert nyilvántartás Budapestről van.
A vizsga előfeltétele a szakmai gyakorlat hiteles bizonyítása volt. Megfelelő referencia esetén kerülhetett a jelölt a vizsgabizottság elé, ahol tervezési, költségvetés készítési, kivitelezés-szervezési és szerződéskötési ismereteiről kellett írásban és szóban számot adnia.
A kézhez kapott oklevél alapján az építőmester korlátlan kivitelezési jogosultságot kapott egész életére, emiatt a kivitelezési szakma elitjét alkották.
A Magyar Építőmesterek Ipartestülete mellett megalakult a Budapesti Építőmesterek Ipartestülete is, saját székházat építettek, rendszeresen adtak ki szakkönyveket, évkönyveket.
Az építőmesteri ismeretek képzésére a Budapesti Magyar Királyi Állami Felső(építő) Ipariskolán 1898-ban (ma Ybl Miklós Főiskola) oktatás is indult, amely komoly rangot vívott ki magának a kivitelezői képzések terén. 1884-tól 1949-ig a Felső(építő) Ipariskola keretében végezte munkáját az építőmesterség megvizsgálására államilag létrehozott egyetlen Építőmesteri Vizsgabizottság, amelynek első elnöke Ybl Miklós volt.
Érdekesség, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen oklevelet szerzett mérnökök is ugyanazon vizsgára „kényszerültek”, mint bárki más.
(Innen is eredeztethető a szakma két irányba való szétválása, valamint az egyes ágak szakmai képviseletének különbözősége. A tervező mérnökök érdekképviselete eredetileg és ma is a Mérnök Kamara, a kivitelezésben dolgozók képviselete az Ipartestületek megszűnése óta megoldatlan. Ezt a szerepet szeretné „jogutódként” az Építőmesterek Szakmai Egyesülete idővel betölteni.)
Az ipartestületek működési alapját a gazdasági válságok rendítették meg először, ami az építőipar drasztikus visszaesésével járt. A második világháború után az ipartestületi törvény is megszűnt, majd 1948-tól az építőmesterek iskolaszerű képzése is leállt.
Az építőmester képzés az Évosz, a svájci Baumeister Verband és az Ybl Miklós Főiskola közös munkájaként 1998-ban, mint szakmérnöki képzés indult újra. A végzettek elsősorban a kivitelezéshez szükséges szakmai ismereteket tanulják négy félévben, majd építőmester szakmérnök diplomát kapnak.
A Budapesti Műszaki Egyetemen is indul hasonló tartalmú képzés „kivitelező szakmérnök” címmel, de építőmester címet az itt végzettek nem kapnak.
Papp László elnök